google-site-verification=zzATLtopiRuiA_Xd1VcfPUr9BTlQLJI2sw9V2HvesHg

Szakmai napot szervezett a VértesNet térfigyelő rendszerek bemutatásával, a Tatabánya Megyei Jogú Város polgármesteri hivatalának dísztermében. Meghívottak között települési önkormányzatok polgármesterei, jegyzői, polgárőrei, és a rendőrségek munkatársai szerepeltek.

Rendezvény célja megismertetni a résztvevőkkel a térfigyelés célját, hasznosságát, bűnmegelőző szerepét, és területlefedés összehangolt tervezésének fontosságát.

Rendezvényünk megnyitóját Tatabánya Megyei Jogú Város alpolgármester asszonya John Katalin tartotta. Köszöntőjében kiemelte az elmúlt majd 10 évet mely idő alatt személyesen tapasztalhatta meg Felsőgalla városrészbe telepített közterületi kamera rendszerek bűnmegelőző és bűnvisszatartó hatását, a város új parkjaiba telepített kamerák szerepét az állagmegóvásban. Beszédében kiemelte a legújabb városi sikertörténetet személyautókba szerelt kamerákkal történő illegális hulladéklerakások visszatartó szerepét.

Bemutatásra kerültek a különböző céllal felszerelhető IP kamerák, a rendszámfelismerő rendszerek közül a legmodernebb mely akár mint bizonyító erő, az arcfelismerés lényege, beleértve a rögzítés fontosságát hiszen a legmodernebb hatékony bűnüldözési módszer.
A közterületek megfigyelése az adott terület értékeinek, a magántulajdon és a közbiztonság védelmét szolgálja. Felszerelt kültéri kamerák a bűncselekmények megelőzésében és felderítésében töltenek be meghatározó szerepet. Eddigi tapasztalatok egyértelműen bizonyítják a bűnvisszatartó szerepét, mely jogsértések számának csökkenésében is kimutatható az adott területen.
Közterületi térfigyelő kamerarendszereket kizárólag rendőrségi, vagy önkormányzati közterület felügyelet üzemeltethet. Felvételek kezelése szigorú törvényi szabályozás szerint történhet! Ezeket a témaköröket is átbeszéltük rendezvényünkön, mint a polgárőrök, mezőőrök szerepének kimagasló fontosságát a térfigyelésben, illetve a bevonását az üzemeltetésbe.

A települések számára kidolgozásra került egy ár-érték arányú koncepció, azzal a célzattal, hogy a térfigyelő rendszerek elérhetősége már a kisebb falvak számára is biztosított lehessen.

VértesNet kiemelt figyelmet fordít a térfigyelőrendszerek megismertetésére, népszerűsítésére. Azon döntés előkészítők, döntéshozók számára akiknek egyéb elfoglaltsága nem tette lehetővé a részvételt, igény szerint, helyi tájékoztatót, bemutatót is tartunk, akár képviselő testületi ülés keretein belül, felvázolva Szakmai napunkon bemutatott rendszereket, előnyeiket, és a megvalósíthatóságuk lehetőségét. Kamera típusok kiválasztását, mennyiségét, elhelyezését és működési feltételeit az adott területre szabva célirányosan tervezzük.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, kérjük jelezze nekünk, készséggel állunk szíves rendelkezésére igényének megfelelően.