google-site-verification=zzATLtopiRuiA_Xd1VcfPUr9BTlQLJI2sw9V2HvesHg

„Az internetkapcsolat előmozdítása a helyi közösségekben” program keretében nyolc beltéri és hét kültéri helyszínen építettünk ki Tatabányán ingyenes Wifi Hotspot kapcsolatot. Így a város területén több helyszínen díjtalanul igénybevehető az internet, összesen 26 wifi AP telepítésével. Tatabánya Város Önormányzata Európai Uniós forrásból, a Wifi4Eu program keretében 15 ezer Euro, vissza nem térítendő támogatással valósította meg telepítést és beüzemelést a VértesNet által.

A WiFi4EU kezdeményezés célja, hogy ingyenes wifi-hozzáférést biztosítson nyilvános helyeken, többek között parkokban, tereken, középületekben. A WiFi4EU kezdeményezés keretében a települések 15 ezer euró értékű utalványra pályázhatnak, melyeket wifi-berendezések telepítésére használhatják olyan nyilvános helyeken, ahol még nem áll rendelkezésre ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolat.

A 15 000 euró értékű, vissza nem térítendő támogatást 2018 év végén Tatabánya városa is elnyerte, a rendszer kiépítéséről határozott Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, melynek kivitelezésére és üzemeltetésére kiírt pályázatot cégünk nyerte el.

Beltéri helyszínek:

?Tatabánya MJV Polgármesteri Hivatala, Közgyűlési terem,
?Tatabánya MJV Polgármesteri Hivatala, 1. emeleti ügyféltér,
?József Attila Művelődési Ház,
?Széchenyi Művelődési Ház,
?Puskin Művelődési Ház,
?Bányász Művelődési Ház,
?A Vértes Agorája Tatabányai Múzeum,
?KPVDSZ Művelődési Ház

Kültéri helyszínek:

?Turul emlékmű,
?Ligeti- tó,
?Május 1. park,
?Jubileum park,
?Árpád tér,
?Polgármesteri Hivatal és MKB Bank közötti tér, 
?Árpád Gimnázium előtti tér

A Wifi4EU elnevezésű hálózatra való csatlakozáshoz nem kell regisztrálni, jelszót megadni, teljesen nyílt hálózat. A WiFi4EU internetcsatlakozást kínáló helyszíneken tájékoztató táblák hívják fel a figyelmet a lehetőségre.

A kiépített rendszer karbantartása, üzemeltetése és az internetszolgáltatást a következő években a VértesNet fogja biztosítani.

A mindenki számára elérhető ingyenes hotspot hálózat jövőbe mutató lehetőségeket tartalmaz (segélyhívó rendszert, „Okos város” fejlesztési megoldásokat, interaktív tájékoztatási rendszert stb.) Mai világunk legfőbb kommunikációs eszköze az internet nyújtotta lehetőség minden korosztálynak, földrészeken át. Külön díjfizetés nélkül kapcsolatot teremthetnek városunk különböző közösségi terein tartózkodók online azokkal, akik nincsenek jelen. A turizmus népszerűsítésének egyik tartópillére a nevezetességek környékén való hotspotok, melyek a későbbiek folyamán akár internet kapcsolaton alapuló tájékoztató rendszerek felállítására ad megoldást. A hotspotok kiépítése a közösségi színtereken egy út kezdete az okos városok programjában, melyet a VértesNet továbbra is támogat és szorgalmaz, hiszen okos városnak lenni egy folyamat, a folyamatos fejlesztés útja.

Galéria:

Sajtómegjelenések:

A képekre kattintva megjelenik a hírpoltál által közzétett cikk.

Nem ez az első tatabányai hotspot rendszerünk!

Nem ez az első alkalom, hogy mindenki számára ingyenes Hotspot-ot telepítettünk a városban. A Kodály téren már 2018-ban építettük ki az első ingyenes wifi hálózatot. Erről szóló híradásunk és a polgármesteri átadás videófelvétele itt érhető el.